2011. április 11., hétfő

Tortadekorációs tanfolyam 2.

Vasárnap voltam a második tanfolyamon. Most marcipánnal és fondanttal dolgoztunk. Ez is olyan volt,mint az első,hogy tudtak újat is mutatni de sok minden volt amit már tudtam.
Marcipánnal kezdtünk. Először színeztük aztán kis virágokat csináltunk rugós kiszúróval.
Majd következett a masni. Hát ilyet már csináltam csak én szélesebbet.


Kicsit megsínylette az utat azért ilyen nyomi.

Következett a fodor,ami nekem nem igazán sikerült,így azt nem is fotóztam. :) Majd fondantból megpróbálom mert szerintem abból könnyebb.

Csináltunk leveleket kiszúró nélkül. Nagyon egyszerű. Először egy golyót csinálunk,aztán csepp formára alakítjuk,majd kisodorjuk és már kész is. Tetszés szerint erezetet húzunk bele.

Rózsákat is csináltunk de nekem ez nem igazán tetszett mert csak 4 sziromból állt.

Kipróbáltuk a Wiltonos fondantot. Hát ez is olyan,mint a vajkrém. Nagyon jó vele dolgozni csak az íze nem túl jó. A szaga meg szörnyű. Ecetre emlékeztet.
Ebből kálát csináltunk ami szintén nagyon egyszerű kis virág. Csak egy szív alakú kiszúró kell hozzá.



Na és amit nagyon vártam az az orchidea volt. Rá kellett jönnöm,hogy ez is egyszerű nagyon csak nekem nem sikerült. Bár az én könyvem nem egészen így írja de nem is lényeg.



Sajnos egy kicsit ez is tropára ment de azért felismerhető. A következő jobb lesz. Remélem.

Egy liliomot is csináltunk. Ez is nagyon gyorsan elkészíthető virág.



Végül egy nyuszikát csináltunk,ami szerintem aranyos lett ahhoz képest,hogy én csináltam.


Ja,majdnem elfelejtettem a tortát amit a végén csináltunk. Vagyis a torta erős kifejezés,mert ez egy hugarocell korong volt. Bekentük szegényt vajkrémmel majd beburkoltuk. Ki marcipánnal ki formixel. Hát én kipróbáltam a formixet mert azzal még nem dolgoztam de gyorsan ki is ábrándultam belőle. Nagyon nem bírja a meleget és szinte szét olvadt az egész. Ragadt és szakadt. Szörnyű volt. Maradok a jól bevált házi fondantomnál.
Képet is csináltam de most nem tudom berakni. Ígérem bepótolom majd.

3 megjegyzés:

  1. Angi!
    Nagyon ügyesen dolgoztál! Szerintem az orchidea is szép lett! A kis nyuszi meg tündéri!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen. Majd igyekszem,hogy a többi jobb legyen.

    VálaszTörlés
  3. A feleségem kérdezi, hogy maga a fondant nem a hallgatók által készült?

    VálaszTörlés